Gyulán születtem, az egyetemi tanulmányok megkezdéséig Gyulán éltem. Családunknak három generációig visszamenően van története Gyulán és a környéken.
Az Orvosi Egyetemet Debrecenben kezdtem, diplomámat Szegeden szereztem. Ezt követően rövid időt éltem és dolgoztam Kiskunhalason a városi kórház pszichiátriáján. Majd visszaköltöztem szülővárosomba.
2001. január 1-től tíz évet dolgoztam a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház Pszichiátria Osztályának részlegein, legutolsó három évet addiktológián részlegvezetőként. A klasszikus pszichiátriai kórképekről és ezek kezeléséről e két kórházban szereztem alapvető gyakorlati tapasztalataimat.
Békéscsabán a Degré utcai fogyatékos fiatalokat gondozó intézetben a 18 év fölöttiek ellátását végeztem 10 évig.
Rólam
2011. január 1. óta vállalkozó orvosként gyakorlom a szakmámat. Munkahelyeim voltak a Sarkadi Kistérségi Szakellátó Központ, ahol felnőtt pszichiátriai szakrendelést láttam el. Magánrendelésen klasszikus pszichiátriai ellátással és pszichoterápiával foglalkozom, egyéni és csoportos formában.
2016.augusztus óta dolgozom Sopronban. 2020. novemberig a Soproni Erzsébet Gyógyközpont Pszichiátria osztályán és szakrendelésén is láttam el betegeket, a Soproni Szociális Intézmény Pszichiátriai Betegek Nappali ellátásában konzultánsként segítettem.
Jelenleg magánrendelésen dolgozom főmunkaidőben.
Diploma, szakvizsgák:
-
Pszichoterapeuta szakvizsga, integratív hypnoterapeuta ( 2013.)
-
Pszichiátriai rehabilitációs szakvizsga ( 2010.)
-
Pszichiátria szakvizsga ( 2002.)
-
Általános orvosi diploma, Szeged ( 1997.)
Pszichoterápiás képzettségeim:
-
Analitikusan orientált rövid dinamikus pszichoterápiás alapképzés ( Tündérhegy)
-
Analitikusan orientált terápiás csoport vezető illetve csoportanalitikus képzettség (vizsga folyamatban) ( önismereti csoportvezető: Hosszú Éva, Szalai Marietta)
-
Integratív hypnoterapeuta cím ( kiképző Dr. Daubner Béla )
-
Integratív hypnoterápia szupervízió ( Kácsándi Elvíra, Dr. Szamosi Éva )
-
TFP 3 blokkos képzés, supervízió ( Lendvay Judit, George Brownston )
-
Onkohypnoterápia, supervízió ( Hypnoterápiás Egyesület, Bányai Éva, Dr. Zseni Annamária)
-
Segítő Belső Család módszer sajátélmény (Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület, Dr. Horváthné Schmidt Ilona)
-
Komplex PTSD és disszociatív zavarok ( Kuritárné dr. Szabó Ildikó, Boytha Zsófia)
Csoportterápiás tapasztalataim:
-
PsziHé Siófok:
-
Verbalis önismereti csoport ( Rudas János)
-
Daseinanalízis ( Dr. Krékits József )
-
Somato- pszicho analízis ( Harangozó Rita, Indries Krisztián )
-
Csoportanalízis
-
Individuálpszichológia
-
Bálint- csoport ( Harrach Andor )
-
Integratív Kifejezés és Táncterápia
-
Szakmai nagycsoport
-
-
Családállítás ( Volni Vera, Kemény Péter )
-
Drámacsoport 120 óra ( Dr. Daubner Béla, Kovács Noémi )
-
150 óra (Rubovszky György, Skultéti Anikó)
-
250 óra ( Dr. Fadgyas Ildikó, Andriska Eszter)
-
-
Analitikus csoport 300 óra ( Hosszú Éva, Szalay Marietta )
